Jófejű Kinga



Hajócsipke készítő Népi Iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere

1996-ban ismerkedtem meg a frivolitással, vagy hajócsipkével, vagy, ahogy régen mondták, „lenge munkával”, ezzel a méltánytalanul elfeledett csipketechnikával. Napjainkban is kevesen ismerik, pedig nem kell hozzá sok eszköz, egy pár hajócska formájú orsó, horgolótű, és egy kis fonal. Nincs helyhez kötve sem, bárhol készíthető.
Mivel pár perc alatt megtanultam, (komolyan) és a készítés is könnyen ment, azt hittem, nincs is értéke, és sokáig csak a fióknak dolgoztam. Az első komolyabb megbízást kitűzőkre kaptam egy esküvőre.
Ma mát tudom, hogy a csipketechnikák között a mívesség, az idő és munka ráfordítás tekintetében valahol középen foglal helyet, azaz viszonylag kevés idő alatt is lehet értéket létrehozni.
2007-ben szinte egyszerre kaptam meg a Népi Iparművész, és a Népművészet Ifjú Mestere címet.
2009-ben közös családi kiállításunk volt édesapámmal, Jófejű Emil fafaragóval, a Népművészet Mesterével, és édesanyámmal, Borikával, a höveji pókhímzővel.
2010-ben Mesterasszonyom, Székely Erzsébet meghívott a „Mester és tanítványai” című kiállításra.
Munkáim megtalálhatók a Néprajzi és az Óbudai Múzeumban, valamint a brüsszeli nagykövetségen.
Rendszeres résztvevője vagyok az augusztus 20-án a Budai Várban megrendezésre kerülő Mesterségek Ünnepének.
Szívesen megtanítom bárkinek, de egyeztessünk előtte.
Van néhány kép a Facebookon is, érdemes felkeresni az oldalt.

Jófejű Kinga

Alkotásai:

                                                                       Mellény



                                                                           Szélcsipke



                                                         Nyakékek székely mintával




                                                                           Nyakék



                                                                           Nyakék



                                                                        Szélcsipke



                                                                  Terítő (részlet)



                                                                        Kis terítők


                                                                      Hócsillagok



                                                                Karácsonyfa díszek



                                                                           Angyalkák


                                                                       Hajcsatok



                                                                          Kitűzők


                                                                        Fülbevalók



                                                               Húsvéti tojások

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése