Neszádeliné Kállai Mária




Neszádeliné Kállai Mária
népi iparművész, a Népművészet Mestere


Az alkotás számomra a rajzolással tervezéssel, kezdődik.

Az alkotófolyamatban a kivitelezés már a „csend-szigete” megszűnik a külvilág zaja.

Az első ruháimat is csipkebemutatókra készítettem saját készítésű csipkével díszítve.

Mivel a felvidéken élek Kazincbarcikán,- a régi Gömör vármegye közelében- így kezdtem gyűjteni az erre a tájegységre jellemző csipkemintákat és viseleti darabokat. 
2001-ben jelent meg a –Gömöri csipke –

2013-ban - Viseleti darabok Gömörből - című könyvem. 
A tudás megszerzése is nagyon fontos volt, annak átadása a tanítás még fontosabb volt számomra. Középiskolai tanárként, a Deák Ferenc Művészeti Szakközép Iskolában és a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolában tanítottam.

2000.-ben a Tokaji Művésztelepen létrejött a Csipke ésViseletkészítők Országos alkotótábora, melynek szervezője, és egyik szakmai vezetője voltam.

Itt készült annak a vert csipkémnek a műhelyrajza, amivel Belgiumban egy nemzetközi csipke pályázaton Bruggéban , tradicionális kategóriában első díjat kaptam.

Fontosabb elismerések:

1993      „Tradíció védjegy”, országos pályázat

      1999       „Kazincbarcika élő népművészete” pályázat- 2. díj

      2000       Országos Népművészeti Kiállítás csipke kategória- Ezüst oklevél-

                    Népi iparművész cím

                    Nemzetközi Csipke pályázat Belgium - 1. díj

2004     „Kazincbarcika élő népművészete” pályázat- 1. díj

2005     „Kaláris” pályázat 3. díj

Országos Népművészeti Kiállítás viselet kategória –Arany oklevél-
2007      Tokaji Művésztelep művészeti díja –Zilahy György –díj

2008      Népművészet Mestere

       Boldog vagyok, hogy tagja lehetek a Magyar Csipkekészítők nagy családjának.


                                                                                                                  Neszádeliné Kállai Mária

Munkái:





                                                                   Vertcsipke gallér



                                                           Gránátalmás vertcsipke gallér



                                                                          Vertcsipke gallér


                                                                     Tulipános vertcsipke gallér




                                                                    Vertcsipke ünnepi főkötő



                                                       Lenvászon csipkés blúz 2011



                                                      Vertcsipkével díszített vászon ruha



Nyakba szabott női ing kézi ráncolással, azsúros felszegéssel, mesterkével, borsókával és horgolással díszítve



Kötényruha kékfestő anyagból, fehér nyakba ráncolt ingváll, az ujját varrott csipke és subrika díszíti


Kiállításon



Kiállításon



Saját gyűjtés Sajópüspökiből



2001-ben jelent meg



2013-ban jelent meg


Pamutbársony ujjas vertcsipkével és ötvösréz huzalból készült kapoccsal díszítve 
( a kapocs is saját készítésű)


A Tokaji Művésztelep Csipke és Viseletkészítő alkotótáborának kiállítása rendezés közben


Vertcsipkével díszített kötény


Csipkeverés közben...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése