Buka Csabáné



Leonteszné Zsuzsika néni neve ismert a vert csipkések körében. Kunmadarasról került Debrecenbe, ebből kifolyólag nekünk a kunsági, karcagi csipketechnikát tanította. /1988/ 
Alapító tagja vagyok az országos csipkeegyesületnek, így a továbbképzéseken, táborokban más tájegység csipkéit, új technikákat is módom volt megtanulni. 10 év kihagyás után, 2001-ben folytattam a csipkeverést, jártam táborokba, szakkörbe, tervezgettem és zsűriztettem.
2012-ben kaptam meg a Népi Iparművész címet. A rá következő évben a Hajdú Bihar megyei Minőségi Termék díjat. 
Közben nyugdíjas pedagógus lettem, a tanítást nagyon szeretem, így örömmel vettem a felkérést a Tímár házból, miszerint tanítani kellene a vert csipkét, bemutatókat tartani. Így a szakörömmel átköltöztünk a megyei könyvtárból a Házba.
12-en vagyunk, többnyire nyugdíjas asszonyok, akik nagy szorgalommal, odaadással verik a csipkét heti rendszerességgel. Az országos egyesület kiállításaira rendszeresen adok munkát. A Mesterségek ünnepén is mindig fent vagyok. Csipketáborba, továbbképzésra, ha lehetőségem van eljárok. 
Tagja vagyok a Hajdu Bihar megyei egyesületnek is. az ő kiállításaikon is mindig résztveszek

                                                                                                Buka Csabáné
                                                                                               Népi Iparművész

Alkotásai:































2 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Lehetne még csatlakozni kezdöként a csipkeverőkhoz? Egy elérhetőséget kérhetnék?

    VálaszTörlés