Maszler Irén

A csipke(függöny!) légiessége, varázslatossága már gyerekkoromban sokszor elgondolkodtatott, gyönyörködtetett, mikor az ablakon kinéztem: átlátszó, de a kíváncsiskodó tekintetet mégis kizárja. Az áttetszősége ellenére a virágok, a levelek sokasága és sokfélesége megragadó volt. A csipkében élnek a növények, s ha még szél meglengeti... káprázatos. Fel sem merült, hogy ilyet én is csinálhatnék, még az sem érdekelt hogyan készül: egyszerűen "csak" magával ragadott a látvány, és azt hiszem nagyon mély nyomot hagyott.
Múltak az évek, talán harminc is elmúlt, mikor egy séta alkalmával egy Népművészeti bolt kirakatában egy pillangón megakadt a tekintetem, s jött a belső hang: "ilyet én is szeretnék csinálni". S jött a sok kérdőjel is: hogyan?, hol?, kitől?... Hamar kiderült, hogy olyan pillangót esélyem sincs készíteni. Csak Kiskunhalason lehetne, ha..., de egyébként is "zárt a világa". Nem baj gondoltam, megtanulok vert csipkét készíteni. No, ez sem volt könnyű: környezetemben senki nem tudott csipkézni, még olyat sem találtam aki tudott. Egy kolléganőm szánt meg: nekem adta az általa féltve őrzött Fürge Ujjak hat számát, amiből tanulhattam, de nem volt verőke. Még egy nehéz feladat. Honnan szerezzek? Az is lett, a lányom ágyának rácsából:



Ma is szeretek velük dolgozni. A szoknyás verőke nem is áll a kezemre.
Egy újság cikk juttatott el az Egyesülethez. Innen már „könnyebben” ment minden, táborok, barátságok ... M. Magdi hatása.
Csak a csipkét csináltam én, az úrihímzéssel Anyukám motivált:


Sokáig küszködtem egy problémával - sokszor még ma is -, ha a csipkések a verési módokról beszéltek nem értettem miről beszélnek, én leolvastam a haladási irányt, verési módokat, a szakkifejezéseket nem ismertem.
Az első igazán komoly elismerést M.Magdi „Aranycsipke díj „ pályázata hozta a Honfoglalás-kori két tarsollyal. Nem szándékoztam nevezni, nem is tudtam a pályázatról, de mikor meglátta munkám, Ő ösztönzött, hogy feltétlen nevezzek:



Nyugdíjasként több időm van, bár sokszor ez is kevésnek tűnik egy-egy pályázati téma megvalósításához. Szeretek kutakodni, a kiírt, a megadott téma megragadásához, csipkébe öntéséhez.
Tervezésnél a „munkamódszerem” változó, a bemutatásra kerülő munkáimmal azt igyekeztem bemutatni, hogy nekem ma mit jelent, mit ad a csipke, milyen kihívásokkal nézek szembe, amikor tervezek, csipkézek.
Gyakran fordulok a szimbólumok gazdag tárházához, hisz jelentése van színnek, formáknak, elhelyezésnek...
„Az élet sarjadása” a pályamunkám címe. Zöld hátterű csipkével az élet kezdetét (griff, szív, mag vagy tojás...) kívántam hangsúlyozni. A piros hátterű csipkével az élet kibontakozását (indák, gyümölcs), és a lezáró széllel az élet végét igyekeztem szimbolizálni, ugyanakkor a középre helyezett griffel, pedig azt, hogy az élet újjászületik.


„Mégis mozog...” hasonló megközelítésű abban a vonatkozásban, hogy minden elemében szimbólumokat igyekeztem használni. A csipke közepére a föld jelét helyeztem. Mozgására, forgására, a változására a 4 évszak fája-, és a 12 hónap asztrológiai jele-, a háttér képe (fotó) az univerzumra utal és azzal, hogy a kép sarkába került a „föld”, a csipke, helyünk a világ mindenségben próbáltam kifejezni:


"Négy évszak” a téma, ablak dísznek terveztem (AMKA pályázatra készült). Időre nem tudtam befejezni, így lecsúsztam a megmérettetésről, ilyen sajnos máskor is előfordult. Úgy terveztem, hogy mind a négy csipkét egy-egy óvodás versike, mese, vagy dal címével küldöm be (Gólya, gólya..., Eresz alatt fecske fia..., Öreg néne …, Cinege cipője...):



A hit világ szimbolikáját is gyakran használom (Keszkenő- és egyházi textíliák pályázatra küldött munkák):





A különféle művészeti ágak segítségét is igénybe veszem azért, hogy ötletet merítsek, vagy csak azért, hogy elkészüljön csipkéből.
Irodalmi alkotásból merítettem az ötletet a Szent László legendáriuma című munkámhoz (AMKA pályázat):



Festmény alapján készült ez a Bibliai témájú csipke kép. (Gent-ben 1998-ban volt kiállítva):


A majolika kerámia kép adta az ötletet, „Ősz gyümölcsei”. A vitrázs (4 ablakszárnyhoz) díjazott lett Balatonendréden, ugyanaz a minta terítőbe tervezve még B kategóriát sem kapott zsűrizés során:

 


Padló csempék, Mátyás korából:


Habán tányér fehérben és eredeti színben, a csipke mérete egyezik a tányér méretével:


A 2012. évi „Aranycsipke díj” pályázat témája Zsigmond és kora volt. A csipkéim címe „A jelenben élő múlt – Mária királynőre emlékezve” A történelem tényeit olvasva nagyon erős érzelmi hatást váltott ki belőlem Mária királynőnk tragikus sorsa. A történelem úgy emlékezik meg róla, hogy anyja és az ország főnemeseinek áldozatává vált. Ez motivált, hogy megemlékezzek egy elfeledett királyunkról. Mária, (Nagy) Lajos királyunk trónörökös leánya - akit, meg is koronáztak nő létére, majd börtönbe vetették, anyját megölték, elvesztette Lengyelországi trónját. Börtönből Zsigmond szabadítja ki, majd csak ezt követően lesz a felesége, egyben társuralkodó, de egyre jobban háttérbe szorítva. Lováról leesve, méhében hordott gyermekével együtt halt meg. Zsigmond jelen volt felesége temetésén, de misét nem mondatott érte. A csipkék munkarajzának alapját a visegrádi ágostonrendi kolostor kapu-tymatonja adták:



 Régi csipke-, hímzés mintát, motívumot is szívesen átveszek mai funkcióba ültetve, vagy csak újra rajzolva, mert nagyon tetszett. gömöri vert csipke - a motívum eredeti méretben a vitrázson, illetve a motívum kis változtatással sötétítő függönyön:

Kalotaszegi nagyírásos hímzés minta mellényen, ez próba munka volt a gyapjú témához (a csipke még pamutból készült):

Pályázati munkákkal szerzett elismerések:
– Aranycsipke Díj Bábolna, 1996. - Aranycsipke Díj- Honfoglalás kora
– IPOSZ Budapest, 1997. díjazott – „Betlehemi Jászol”
– III. Csipkekészítők Országos Találkozója Nagykálló, 2008. I.hely
– Balatonendréd, 2008. I.hely
– IV. Csipkekészítők Országos Találkozója Nagykálló, 2010. III.hely
– Balatonendréd, 2010. I.hely – „Ősz gyümölcsei”
– XV. Országos Népművészeti Kiállítás, 2010. Arany Oklevél
– Pilisi Alkotó Kaptár Pilisvörösvár, 2011. díjazott – Az élet sarjadása
– V. Csipkekészítők Országos Találkozója Nagykálló, 2012. III.helyezés -
– Aranycsipke Díj Bábolna, 2012. - Aranycsipke Díj- Zsigmond és kora

                                                                                                                              Maszler Irén

1 megjegyzés:

  1. Mindég megcsodáltam alkotásaidat, de most, hogy megismertem munkásságodat, utadat a csipkéhez, még nagyobb elismeréssel vagyok irántad. Kitartással a szép iránti vággyal, messzire juthatunk. Neked sikerült. további sok szép művet, eredményeket, mind ehhez jó egészséget kívánok. Tóthné Teri.

    ui. Itt igazolódik be Tóthné Kati nagyszerű ötlete a "Magyar Csipkemúzeum". Köszönjük Neki.

    VálaszTörlés